Szomorú, hogy az emberben mennyi tüske keletkezik élete során. A gonosz emberek képesek elültetni az ember agyában olyan dolgokat is ami lehet, hogy nem igaz, de a gyenge embert megingatják és sebezhető lesz. Ez lehet egy szülő, osztálytárs vagy éppen barátnak képzelt valaki. Az ember sokkal könnyebben elhiszi és hosszú időre elraktározza a rossz megjegyzéseket, bántásokat mint a jókat. Hiszen azok repedéseket okoznak az ember szívében, ami előbb utóbb, ha folyamatos a rossz élmény akkor szilánkos lesz, és utána nehéz újra összeilleszteni egy darabba, ha sikerül is, már sosem lesz a régi, és bármikor felszakadhatnak az apró sebek.
Én úgy érzem hiába próbálkozom túl lépni dolgokon, gyenge vagyok és mindig legyőznek a gonosz hangok a fejemben, és megkeserítem a saját életemet. Nem szeretnék az lenni aki vagyok, de nem tudom, hogyan változtathatnék rajta. Tudom, hogy csak magamon segíthetek, de sokszor úgy érzem, hogy nem tudok, és ezért mindenkit eltaszítok magam mellől, tönkre teszem a kapcsolataimat. Úgy érzem az évek során változtam valamennyit, de félek, hogy nem túl gyorsan és mire kikecmergek ebből a kb fél életemen át tartó állapotból addigra késő lesz és elveszítem a legfontosabb embert az életemben. Márpedig én nem akarom elveszíteni és harcolok magammal amíg tudok. Az akarok lenni akit tényleg megérdemel maga mellé, tökéletes akarok neki lenni, boldoggá szeretném tenni, a lelkitársa szeretnék lenni mindenben, jóban-rosszban egyaránt, én szeretnék élete szerelme lenni egy életen át. Nem akarom, hogy ez a szerelem, ez a vágy és ez a szeretet elmúljon valaha is a részéről. Lehet, hogy sablonosan hangzik amit írok, de én tényleg úgy érzem, hogy ő életem szerelme, csak ő tud boldoggá tenni, ő ismer a legjobban a világon, még a pislogásomból is tudja ha valami szarságon görcsölök. De nem akarok szarságokon görcsölni 0-24, csak szeretném az agyamat kikapcsolni néha. Ha robot lennék tuti, hogy egy újratervezést kérnék, akkor könnyebb lenne, beállítom a "boldog élet, szar gondolatok nélkül" programot és happység van :D Mert amúgy nagyon boldog vagyok mellette, csak saját magam ellensége vagyok és ezzel neki okozok szomorúságot. Pedig nem akarok szomorúságot okozni neki.
Valahogy nem úgy működik az agyam ahogyan kéne. Néha megszáll az erő és úgy érzem, hogy "Igen, márpedig én erős vagyok, és nem hagyom, hogy eluralkodjanak rajtam a félelmek, csak megpróbálom élvezni a jelent és boldognak lenni", és akkor tényleg úgy érzem, hogy így van, de aztán a semmiből megint rám tör az, hogy " De mi van, ha megismer valakit, rájön, hogy nem vagyok hozzáváló, túl pesszimista és depis vagyok, ő neki nem erre van szüksége a boldogsághoz és velem nem tudna boldog lenni" és akkor mérges vagyok magamra. Tudom, hogy bármikor megismerhet valakit, de az ellen úgysem fogok tudni semmit sem tenni, akkor a sors így akarta, kár előre ezen stresszelni. Csak szar belegondolni, hogy akár egyik napról a másikra elveszíthetem.
De én folyamatosan próbálok változni, néha jobb napjaim vannak, néha rosszabbak, de főleg mikor egyedül vagyok akkor jön rám az aggodalom.
Próbálok változni, csak ne legyen késő....
Egy új gondolkodásmódot kérnék karácsonyra, köszönöm.
