Gondolkodásmód

Szomorú, hogy az emberben mennyi tüske keletkezik élete során. A gonosz emberek képesek elültetni az ember agyában olyan dolgokat is ami lehet, hogy nem igaz, de a gyenge embert megingatják és sebezhető lesz. Ez lehet egy szülő, osztálytárs vagy éppen barátnak képzelt valaki. Az ember sokkal könnyebben elhiszi és hosszú időre elraktározza a rossz megjegyzéseket, bántásokat mint a jókat. Hiszen azok repedéseket okoznak az ember szívében, ami előbb utóbb, ha folyamatos a rossz élmény akkor szilánkos lesz, és utána nehéz újra összeilleszteni egy darabba, ha sikerül is, már sosem lesz a régi, és bármikor felszakadhatnak az apró sebek. 
Én úgy érzem hiába próbálkozom túl lépni dolgokon, gyenge vagyok és mindig legyőznek a gonosz hangok a fejemben, és megkeserítem a saját életemet. Nem szeretnék az lenni aki vagyok, de nem tudom, hogyan változtathatnék rajta. Tudom, hogy csak magamon segíthetek, de sokszor úgy érzem, hogy nem tudok, és ezért mindenkit eltaszítok magam mellől, tönkre teszem a kapcsolataimat. Úgy érzem az évek során változtam valamennyit, de félek, hogy nem túl gyorsan és mire kikecmergek ebből a kb fél életemen át tartó állapotból addigra késő lesz és elveszítem a legfontosabb embert az életemben. Márpedig én nem akarom elveszíteni és harcolok magammal amíg tudok. Az akarok lenni akit tényleg megérdemel maga mellé, tökéletes akarok neki lenni, boldoggá szeretném tenni, a lelkitársa szeretnék lenni mindenben, jóban-rosszban egyaránt, én szeretnék élete szerelme lenni egy életen át. Nem akarom, hogy ez a szerelem, ez a vágy és ez a szeretet elmúljon valaha is a részéről. Lehet, hogy sablonosan hangzik amit írok, de én tényleg úgy érzem, hogy ő életem szerelme, csak ő tud boldoggá tenni, ő ismer a legjobban a világon, még a pislogásomból is tudja ha valami szarságon görcsölök.  De nem akarok szarságokon görcsölni 0-24, csak szeretném az agyamat kikapcsolni néha. Ha robot lennék tuti, hogy egy újratervezést kérnék, akkor könnyebb lenne, beállítom a "boldog élet, szar gondolatok nélkül" programot és happység van :D Mert amúgy nagyon boldog vagyok mellette, csak saját magam ellensége vagyok és ezzel neki okozok szomorúságot. Pedig nem akarok szomorúságot okozni neki. 
Valahogy nem úgy működik az agyam ahogyan kéne. Néha megszáll az erő és úgy érzem, hogy "Igen, márpedig én erős vagyok, és nem hagyom, hogy eluralkodjanak rajtam a félelmek, csak megpróbálom élvezni a jelent és boldognak lenni", és akkor tényleg úgy érzem, hogy így van, de aztán a semmiből megint rám tör az, hogy " De mi van, ha megismer valakit, rájön, hogy nem vagyok hozzáváló, túl pesszimista és depis vagyok, ő neki nem erre van szüksége a boldogsághoz és velem nem tudna boldog lenni" és akkor mérges vagyok magamra. Tudom, hogy bármikor megismerhet valakit, de az ellen úgysem fogok tudni semmit sem tenni, akkor a sors így akarta, kár előre ezen stresszelni. Csak szar belegondolni, hogy akár egyik napról a másikra elveszíthetem. 
De én folyamatosan próbálok változni, néha jobb napjaim vannak, néha rosszabbak, de főleg mikor egyedül vagyok akkor jön rám az aggodalom. 
Próbálok változni, csak ne legyen késő....
Egy új gondolkodásmódot kérnék karácsonyra, köszönöm. 

Ők fuseráltak így el...

Ahogy öregszem egyre nehezebben bocsájtok meg dolgokat. Már nem lehet olyan könnyen becsapni engem és elfelejtetni az árulásokat. Főleg, ha azt a saját "szüleim" követik el ellenem. 
Vicces, vagy inkább szomorú, hogy még ilyenkor is magamat emésztem, hogy mégis mi a szart követtem el, hogy mindig büntetnek???? Én itt vagyok a szobámban, sírok, szenvedek míg ők vígan nevetgélnek kint a nappaliban. Én sosem voltam idevaló és az idő múlásával ez egyre jobban érződik. Ők is a tudomásomra adják a tetteikkel. Mintha én kértem volna, hogy anyám szüljön meg... mi értelme volt ha  21 éve csak teher vagyok? 
Szeretnék egy családot ahol szeretnek engem és önmagam lehetek, megdicsérnek ha egy kibaszott mérföldkövet megléptem az életemben. Bárcsak ilyen családom lenne. Mégis, hogy legyek vidám és hogy szeressem magamat, ha még a saját "családom" sem bír elfogadni és azt éreztetik, hogy egy kalap szar vagyok??? Egy gyereknek sem szabadna így éreznie otthon. 
Hogy képesek a szülők arra, hogy a saját gyereküket mocskos hazugságokkal elárulják? Hogy jut el idáig egy, sőt mindkettő szülő? Hogy ennyire telibe szarják a gyerekük érzéseit. 
Az is igaz, hogy az ilyen szülőnek nincsenek érzései, ellentétben a gyereknek nagyon is van. Nekem legalábbis több érzésem is van néha mint kéne. Néha jó lenne, ha én is olyan könnyen le tudnék szarni mindent és mindenkit. De másokkal nem akarok kicseszni, csak őket szarnám le, de még ilyenkor sem megy 100%-osan. Mert azon agyalok, hogy mivel érdemeltem ezt ki?
Nem drogozok, nem iszok, nem járok bulikba és jövök haza minden este részegen a saját hányásomban fetrengve, van érettségim, van szakmám, diákmunkákra járok magamtól, senki nem kényszerített rá, de én akartam menni, hogy legyen zsebpénzem (mert itthon ugye egy Ft-ot sem kapok és azért természetesen én is szeretnék eljárogatni ide-oda), sőt még a szaros bérletet sem fogják nekem innentől kezdve fizetni. Ez ám a családi támogatás, köszönöm! Legyen munkám, de bérlet nélkül nem tudok interjúkra se menni okoskáim. Dolgozzak, hogy legyen bérletem. Vicc :D :D :D
De inkább nem is kell tőlük semmi, az egész csak egy hazugság. 21 éve hazugságban élek. Hazugságban, szorongásban, félelemben, megfelelni akarásban... Ilyen egy egészséges gyerekkor. 
Én úgy érzem sosem voltam hálátlan gyerek, nem kaptam sosem annyi mindent mint az öcsém, mégsem vetettem minden nap az orruk alá, volt párszor persze, hogy megjegyeztem, de nem minden nap. Mert persze, hogy bassza a csőrömet, hogy én még lelki támogatást sem kapok itthon. Amikor szükségem lenne egy dicséretre vagy gratulációra akkor hol van mindenki? Nem, hogy nem kapok gratulációt, de még mást is kamuznak a szakmai jegyemről :D :D :D komolyan? ennyire szégyellni való kis szar vagyok??? Én mégis magamtól jutottam el idáig, senki nem támogatott a szerelmemen kívül, ő volt az egyetlen aki mindig mellettem áll és őszintén szeret engem. Más embereknek nem hiszem el. Mindenki más hazudik nekem és becsap. Mindig keresik az újabb lehetőséget. 
1 éve lassan, hogy elvitték a Ladyt tőlem, a hátam mögött, és most meg elviszik a másik kutyámat is a hátam mögött?? Komolyan? Ennyire utáltok? Csak tudnám, hogy akkor minek kérdeztek meg engem is, ha utána telibe szarják?! :D Hogy még jobban fájjon? Hát gratulálok, összejött! Megint megcsináltátok, összetörtetek lelkileg és a szívemen ott lesz még egy összeforratlan seb életem végéig. Sosem fogom megbocsájtani és elfelejteni ezeket a lelki sérüléseket amiket miattatok szenvedtem el. 

7 hónapja

Már 7 hónapja, hogy elvitték tőlem Ladyt és csak remélem, hogy jól van és boldog. 
Nagyon hiányzik, persze szeretem Maszatot és Johnnyt, de akárhányszor Johnnyra nézek mindig Lady jut eszembe és, hogy neki is itt kéne lennie :(
Bocsánat kérést persze azóta sem kaptam és mindenki él tovább mintha semmi nem történt volna..

AFC nélkül

"Egyszer minden véget ér, búcsúzni kell." 

Most bírtam összeszedni a gondolataimat a témával kapcsolatban. Úgy érzem nem én lennék, ha nem búcsúznék el tőlük ilyen formában is. 
2015 december 28-án, 13 év után végleg feloszlott az Anti Fitness Club. Vége, nincs tovább.
Tisztán emlékszem a napra mikor először hallottam róluk. 
12 éves voltam és egy balatoni nyaraláson voltam a családommal mikor a bátyám felhívta a figyelmemet rájuk. A tv-ben a Még vár ránk ez a Föld c. dal szólt és egyből magával ragadott a zenéjük, a mondanivalójuk és azóta töretlenül rajongtam/rajongok értük. 
Az első pár évben még nemigazán jártam koncertekre mert fiatal voltam és vagy nem engedtek el a szüleim ( mondjuk ez később nem volt akadály, simán kitaláltam valamit, h hova megyek, aztán vagy elhitték vagy nem :P ) vagy félénk voltam és egyedül nem igazán volt bátorságom elmenni. Aztán ahogy teltek az évek begyűjtöttem minél több posztert és cikket róluk, képes voltam megvenni az újságokat azért is ha csak 1-2 mondat vagy kép volt benne róluk. Minden pesti koncerten próbáltam ott lenni és nagyrészt ez sikerült is. ( már amikor volt pénzem ) Bravo otto, viva comet.. ezeken is ott voltam csak miattuk. És minden egyes koncerten baromi jól éreztem magamat, arra az 1-1,5 órára kikapcsolt az agyam és csak élveztem a zenéjüket, nem kattogtam semmin és boldogan, élményekkel telve jöttem el onnan. A legtöbb koncerten egyedül voltam, egy idő után már nem érdekelt, h nem jön velem senki, csak azért nem akartam megfosztani magamat az élményektől és nem érdekel, ha lúzernek gondoltak, h én egyedül voltam ott.  Aktív követőjük voltam mindenhol ahol csak fent voltak, pár alkalommal nyertem koncert jegyeket, egyszer nyertem egy páros mozijegyet ahol ők is ott voltak, majdnem megnyertem Tomi pólóját, kaptam pengetőket ( vagy elcsórtam :P ), szereztem számlistákat, Tomi és Emil vizes üvegét ( tudom, tudom... :D ), sok aláírást, képet, megrendeltem az egyik pólójukat, megvettem 2 CD-t és egyet koncerten szereztem. Sajnos a dobverő sosem jött össze :'(  Egy bögrét is szerettem volna, 1x majdnem megkaptam az akkori legjobb barátnőmtől, csak sajnos nem jött volna meg karácsonyig :( De a másik akkori legjobb barátnőmtől kaptam egy személyesebb bögrét amin rajta van az egyik közös képem Tomival, a bandáról és kettőnkről, azóta is minden nap abból iszom. :) A szobám tele volt a posztereikkel ( még fent van 1-2 ) ami miatt nem egyszer veszekedtem apámmal mert igencsak nem rajongott értük és akkor az enyhe kifejezés. De leszartam, h nekik nem tetszik, én ezektől a dolgoktól éreztem magamat otthon, nekem az ő zenéjük adtak erőt és reményt, rajtuk keresztül nőttem fel. Bármilyen kedvem is volt az ő zenéjükben vigaszt találtam. 
Régebben, na jó, kb  3-4 évvel ezelőttig gyakran voltam depressziós, egyedül éreztem magamat, úgy éreztem, h engem nem szeret senki, nem kellek senkinek és fölösleges a létezésem. Sosem voltam az a népszerű ember, éveken keresztül csúfoltak bárhol jártam, nem volt semmi önbizalmam, nem tartottam magamat érdekes embernek, sőt kifejezetten unalmasnak tartom magamat. Nem tudok bárkivel bármiről beszélgetni és ki akar egy ilyen embertől bármit is? Általában az emberek nem elég kitartóak velem, egyből elkönyvelnek a "csöndes, visszahúzódó, félénk, unalmas" kis csajnak és nem akarnak megismerni.  A mai napig is vannak rosszabb napjaim amikor csak sírnék, de úgy érzem, hogy az AFC sokat segített abban, h ne érdekeljen annyira az emberek véleménye és hallgassak a szívemre, tegyem azt amit szeretnék. 
Köszönöm ezt a 13 évet, sosem felejtelek el benneteket! <3

Szomorúság és igazságtalanság

Sokszor elgondolkozom azon, hogy az embereknek mennyire nincsen szíve, lelke. De amikor nap mint nap erre otthon kell rájönnöd, az igazán elkeserítő. 
Lassan 2 hónapja, hogy az én imádott kutyuskámat, Lady-t elvitték tőlem a szüleim egy szó nélkül. El sem búcsúzhattam tőle, 11 évig minden nap, minden reggel, suli után, munka után, este őt láttam, megsimogattam, beszéltem hozzá, babusgattam és már nincs rá több alkalmam. 
A  szüleim aljas módon, a hátam mögött hazudozva tették ezt, és akkor ott, aznap mikor kerestem és nem találtam az udvaron, tudtam, hogy baj van. Akkor ott, a lelkem egy része darabokra hullott és összetört. Sosem fogom ezen túl tenni magamat, és nem tudok megbocsájtani. Hiszen annyi szép évünk lett volna még együtt, boldog és hosszú kutyaéveket kellett volna még eltöltenie nálunk. 
Amikor otthon, a családunk körül nem érezzük jól magunkat, és nem tudunk hova menekülni a gondok ellen, mert otthon is csak az van, az szomorú dolog. A családnak szeretetet, biztonságot, megnyugvást, támogatást kéne nyújtania. De én egyiket sem érzem. Mintha rossz családba kerültem volna. Mintha teljesen más lennék, nem illek bele ebbe az egészbe. 
Sokszor csalódtam már a családomban, de ez valahogy még jobban eltaszított tőlük. Semmi megbánást nem láttam rajtuk, azóta sem kért senki bocsánatot, én voltam és vagyok a rossz. 
Szinte nincs olyan nap, mikor ne jutna eszembe a Lady, és olyankor mindig sírok. Annyira hiányzik. El sem búcsúzhattam tőle. Mi van ha azt hiszi én akartam, hogy elvigyék? Mi van ha rossz kezekben van? Mi van ha azt hiszi nem szeretem / szerettem őt? Ezekkel a kérdésekkel nap mint nap megvívok. És csak remélem, hogy jól van és boldog. Ő legalább szeretett engem a családban, jobban mint bárki. 

Hiányzol Lady! :'(

Drága Lady!

Te voltál a legjobb, legaranyosabb, legviccesebb, legszeretetreméltóbb kutyus a világon!
Te mindig boldogan és izgatottan vártál haza, az ölembe ugráltál mindig és vártad a simit. 
Mindig jó kutya voltál, neked bármit elmondhattam.
Túl jó kutya voltál hozzám!
Köszönöm az elmúlt 11 évet, sosem felejtelek el!
Szeretlek! Remélem tudod!

Állatkert :)

Szombaton voltunk a párommal a Fővárosi Állatkertbe, már régóta szerettem volna menni, igazából minden héten el lennék ott :D 
Jó volt nagyon, eleve, hogyha a párommal csinálok valamit akkor az már rossz nem lehet :) 
Nagyon cukik voltak az állatok, de persze nem a csótányokról és a pókokról beszélek, attól rosszul lettünk és ráadásul alig bírtuk megtalálni a kijáratot és csapdába estünk közöttük xD még nagyobb labirintus mint az IKEA :DD 
Ami idegesítő az az, hogy kifizettetik az emberrel a 2000 Ft-ot, de egy csomó állat nem is volt, meg felújítás volt stb és sok mindent nem láttunk, a Hol nem volt parkba meg minden zsetonért van és az sem olcsó, simán benne lehetne a belépő árába, de mindegy.. akkor már inkább hagyták volna meg a vidámparkot :( 
Ettől függetlenül nagyon jól éreztem magamat, sok furcsa állatot láttunk, meg fóka showt és a dínós rész is nagyon tetszett :D