Most bírtam összeszedni a gondolataimat a témával kapcsolatban. Úgy érzem nem én lennék, ha nem búcsúznék el tőlük ilyen formában is.
2015 december 28-án, 13 év után végleg feloszlott az Anti Fitness Club. Vége, nincs tovább.
Tisztán emlékszem a napra mikor először hallottam róluk.
12 éves voltam és egy balatoni nyaraláson voltam a családommal mikor a bátyám felhívta a figyelmemet rájuk. A tv-ben a Még vár ránk ez a Föld c. dal szólt és egyből magával ragadott a zenéjük, a mondanivalójuk és azóta töretlenül rajongtam/rajongok értük.
Az első pár évben még nemigazán jártam koncertekre mert fiatal voltam és vagy nem engedtek el a szüleim ( mondjuk ez később nem volt akadály, simán kitaláltam valamit, h hova megyek, aztán vagy elhitték vagy nem :P ) vagy félénk voltam és egyedül nem igazán volt bátorságom elmenni. Aztán ahogy teltek az évek begyűjtöttem minél több posztert és cikket róluk, képes voltam megvenni az újságokat azért is ha csak 1-2 mondat vagy kép volt benne róluk. Minden pesti koncerten próbáltam ott lenni és nagyrészt ez sikerült is. ( már amikor volt pénzem ) Bravo otto, viva comet.. ezeken is ott voltam csak miattuk. És minden egyes koncerten baromi jól éreztem magamat, arra az 1-1,5 órára kikapcsolt az agyam és csak élveztem a zenéjüket, nem kattogtam semmin és boldogan, élményekkel telve jöttem el onnan. A legtöbb koncerten egyedül voltam, egy idő után már nem érdekelt, h nem jön velem senki, csak azért nem akartam megfosztani magamat az élményektől és nem érdekel, ha lúzernek gondoltak, h én egyedül voltam ott. Aktív követőjük voltam mindenhol ahol csak fent voltak, pár alkalommal nyertem koncert jegyeket, egyszer nyertem egy páros mozijegyet ahol ők is ott voltak, majdnem megnyertem Tomi pólóját, kaptam pengetőket ( vagy elcsórtam :P ), szereztem számlistákat, Tomi és Emil vizes üvegét ( tudom, tudom... :D ), sok aláírást, képet, megrendeltem az egyik pólójukat, megvettem 2 CD-t és egyet koncerten szereztem. Sajnos a dobverő sosem jött össze :'( Egy bögrét is szerettem volna, 1x majdnem megkaptam az akkori legjobb barátnőmtől, csak sajnos nem jött volna meg karácsonyig :( De a másik akkori legjobb barátnőmtől kaptam egy személyesebb bögrét amin rajta van az egyik közös képem Tomival, a bandáról és kettőnkről, azóta is minden nap abból iszom. :) A szobám tele volt a posztereikkel ( még fent van 1-2 ) ami miatt nem egyszer veszekedtem apámmal mert igencsak nem rajongott értük és akkor az enyhe kifejezés. De leszartam, h nekik nem tetszik, én ezektől a dolgoktól éreztem magamat otthon, nekem az ő zenéjük adtak erőt és reményt, rajtuk keresztül nőttem fel. Bármilyen kedvem is volt az ő zenéjükben vigaszt találtam.
Régebben, na jó, kb 3-4 évvel ezelőttig gyakran voltam depressziós, egyedül éreztem magamat, úgy éreztem, h engem nem szeret senki, nem kellek senkinek és fölösleges a létezésem. Sosem voltam az a népszerű ember, éveken keresztül csúfoltak bárhol jártam, nem volt semmi önbizalmam, nem tartottam magamat érdekes embernek, sőt kifejezetten unalmasnak tartom magamat. Nem tudok bárkivel bármiről beszélgetni és ki akar egy ilyen embertől bármit is? Általában az emberek nem elég kitartóak velem, egyből elkönyvelnek a "csöndes, visszahúzódó, félénk, unalmas" kis csajnak és nem akarnak megismerni. A mai napig is vannak rosszabb napjaim amikor csak sírnék, de úgy érzem, hogy az AFC sokat segített abban, h ne érdekeljen annyira az emberek véleménye és hallgassak a szívemre, tegyem azt amit szeretnék.
Köszönöm ezt a 13 évet, sosem felejtelek el benneteket! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése